cibakilaci@hupont.hu

Néhány gondolat Cibakházán

2012. Május

   Végre elmúlt a bolondos Április. Remélem a Május végre hoz valami biztatót is, mert már a Tv különböző híradóit már nem is szeretem nézni. Adó, adó hátán, emelések és miegymás.

   Na de ez hagyjuk a politikusokra. Engem inkább jobban foglalkoztat az, hogy a szomszédom felajánlotta, hogy ha rendberabom a szőlőjét, mármint megkapálom, azt elszámolja. Ez nem is lenne rossz. Elkezdtem, már a felével végeztem is. Még egy-két nap és végzek vele, ha az idő is engedi.

    A családdal még mindig nem vagyok kibékülve. Timinek most volt a névnapja. Felköszöntöttem a net-en, valamint kűldtem neki sms-t is, de a füle botját sem mozdította. Lehet, hogy rosszúl csináltam, de így láttam jónak.

    A T-Home még mindig nem állította be a 15 Mbs-os internet hozzáférésemet, de nem is foglalkozom vele. Többször hívatam őket, megigérték. A honlapjukon hagytam üzenetet, de nem válaszoltak. Na mindegy, mint eddig is most is elboldogulok 5 Mbs-al. Valahogy kitalálom, hogy, hogyan tudom meggyorsítani a gépem. Ahogy ismerem magam vagy megoldom, vagy nem.

   Találkoztam, egy kedves ismerőssel a net-en. A Netlogon találkoztam vele, majd átcsaltam a facebookra is. Őneki is gondjai vannak, igaz a férfiakkal. Néha elmondja a gondját, baját. Meg tudom érteni, néha vigasztalom. Amúgy ez az internetes kapcsolatok hátránya. Némely dologgal vissza lehet élni.

    Szombaton este (05-én) meglepődtem, mert Zsuzsa felhívott a Skyp-on, igaz csak Chat. formában. Nem valami jó hírekkel rukkolt elő, mivel keresztanyjának a jobb melle rákos és le kel venni. Soha sem csíptem az öreglányt, de azért sajnálom. Állítólag nagyon rosszul van, úgy kell felvezetni az emeletre, hogy meg tudjon fürödni. Emiatt Zsuzsát sajnálom, mert ráadásul a unokák is nála vannak majdnem minden hétvégén, őket is el kell látni. Amúgy e miatt irigylem is, mert gyakran látja őket.

    Anyut felhívtam Anyák napja alkalmából, Ő viszont jó hírekkel szolgált. Apu jobban van (Hál isten). Anyunak még mindig járci kell különböző kivizsgálásokra. Még jó, hogy Andi tud neki segíteni.

    Úgy látszik, hogy lesz egy kis bevételi forrásom. Cipri szomszédom felvetette, hogy nem tudnám-e megkapálni a szőlőjét, mert Ő nem ér rá, mert a lánya esküvőjével van elfoglalva. Egy kicsit vacilláltam magamban, mivel nem kis területről van szó, de végül is ráálltam.  Péntek délután neki álltam és vasárnap délutánra végeztem is vele. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz a véleménye. Mondta, hogy megfizeti, csak én felajánlottam, hogy ez lesz a lánya esküvői ajándéka tőlem, de ezt nem fogadta el. Kérdeztete, hogy mit kérek érte, de én ezt nem tudom, úgy-hogy rá fogom bízni, ad amennyit goldol. Most minden fillér jól jön. Ő jobban ért hozzá mint én mert régen nem hívtak napszámba.

   Meglátom, hogy milyen idő lesz a jövő héten és nekiállok a hátsó udvar rendbetételének. Az sem lesz egy kis meló. Már előre félek tőle.

    Egy részét megcsináltam, de még van mit alakítani rajta, mert közben más fontosabb elfoglaltságom is volt. Majd folytatom. Annyira nem sürgős.

   Volttam Martfűn egy un. egéség bemutatón, de valahogy egy termékbemutatóvá sikerűlt. El is szúrtam, a beigért 16 eFt-os ajándékot otthagytam, de egy csomó pénzembe kerűlt.

   Ciprinél voltam kötözni. Másfél napomba kerűlt amíg megkötöztem és a sok szemetet kihordtam. Olyan lett amilyen. Legfeljebb ha nem tetszik neki többször nem bízza rám.

















Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 56
Heti: 69
Havi: 464
Össz.: 63 664

Látogatottság növelés
Oldal: Május
cibakilaci@hupont.hu - © 2008 - 2024 - cibakilaci.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »