cibakilaci@hupont.hu

Néhány gondolat Cibakházán

2012.
November

   Mint minden hónap, ez is szarul kezdődik. Elsején éjszaka látogatók jártak nálam.

   A hátsó kertkapun bejöttek. Levágták Andracsek Jóska villanyvezetékét, elvitték a biciglimet és a fűnyíró hálózati kábelét. Még jó, hogy a fűnyírót meghagyták.

   Én abszolút nem vettem észre semmit és a Moti sem jelzett. Kihívtam a rendőröket, felvették a jegyzőkönyvet, de semmi jóval nem kecsegtetnek. Másnap kiderűlt, hogy a jó kis fejszémet is ellopták. Kénytelen voltam 4700 Ftért venni egyet.

   Valami riasztó rendszert kell kiépítenem, mert ez nem állapot.

   Rocsa Bandi nekiált a favágásnak. Felét megcsinálta, de megigérte, hogy másnap visszajön folytani, de nem jött. Nagyon simlis, már megint két napot tologat, de sajnos amikorra igérte esőt mondanak. Na de majd meglátjuk.

   21-én meg volt a hagyatéki tárgyalás. Remélem Anyu megnyugszik egy kicsit.

   Rendeltem egy 82 cs-es LCD Tv-t, de 3 munkanap eltelte után sem jelentkentek. Kíváncsi leszek mikor fognak.

    Visszajeleztek, hogy December 3-án mozzák, még nem tusják mikor, majd délelött egyeztetnek. Kíváncsi leszekrá. Pedig azt hittem, hogy a hónap utolsó hétvéjén új tévévét nézhetek. Csak ez nem jött össze.

      Valamilyen oknál fogva begyulldt a jobb kezem gyűrűs ujja. Lehentem a háziorvoshoz, adott rá gyógyszert. Majd megjátjuk, hogy segít-e. Még jó, hogy nem kell rendszeresen gyógyszert szednem, mert ez is recempre 1000 Ft. volt. Sajnálom azokat akit tíz ezreket költenek gyógyszerre. Remélem én azért egy ideig elkerülöm.

    Fölbosszantott a háziorvosom. Mutattam neki, hogy a jobb kezem kisujja zsibbad, néha begörcsöl, de sak a vállát rángatta, hogy nem tud vele mit csinálni, valamint, hogy a vérnyomásom alasony, de (95/62) az mondta, hogy ez normális. Megkérdeztem a patikus nőt is, ő elismerte, hogy alasony és azt mondta, hogy igyak jó erős kávét, fussak, tornásszak biciklizzek.

  Az erős kávé még összejön de a biciklizés sajnos nem, mert ellopták. Talán tavasszal tudok venni egy másikat.

   Molnap megint új hónap kezdődik (December), kíváncsi leszek milyen kellemetlenség fog érni, mint eddig minden hónap elején.













Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 5
Heti: 26
Havi: 302
Össz.: 64 019

Látogatottság növelés
Oldal: November
cibakilaci@hupont.hu - © 2008 - 2024 - cibakilaci.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »